Linzer zabpehelylisztből

A linzer valahogy mindig az a sütemény volt számomra, amit macerás elkészíteni. Otthon ritkán sütöttük, pedig szerettük, talán emiatt gondoltam ezt róla. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokan voltunk a családban, így mindennapos volt, ha valami alig sült ki, máris elfogyott. Nem csodálom, hogy senkinek sem volt kedve nekiállni aprósütemények gyártásához, rengeteg idő tud elmenni a kiszaggatással, újragyúrással, nyújtással, majd eltűnik, mintha sose lett volna.

Linzer zabpehelylisztből

Valójában ez egy végtelenül egyszerűen összeállítható sütemény. A szaggatási időt ugyan nem lehet megspórolni, de abszolút megéri a fáradságot. Életmódváltásom óta több receptet próbáltam már, de mindig annál kötöttem ki, amiről most ez a bejegyzés is szól. Az eredeti recepthez képest annyit változtattam, hogy nem xilitet használtam, hanem eritritet, és a gyömbér sem friss, hanem fűszerként kapható granulátum volt.

Rögtön dupla adagot készítettem (mert lusta vagyok, és nem állok neki a közeljövőben még egyszer 🙂 ), ekkora adagnál viszont kicsit problémásabb lehet a vaj elmorzsolása a liszttel. Régebben olvastam valahol egy trükköt, amivel könnyebb ezt megoldani: 50 grammos adagokra vágtam fel a vajat, majd egyesével nagy lyukú sajtreszelőn reszeltem le, illetve morzsoltam el a darabokat a liszttel. 

Linzerek zabpehelylisztből sütésre készen

Amikor sikerült összeállítani a tésztát, kicsivel több, mint 1 órára hűtőbe tettem.

Amikor letelt az 1 óra, beállítottam a sütőt 180°C-ra, hogy sütéshez előmelegedjen. A hűtőből kivett tésztát kicsit átgyúrtam, hogy a kezemtől átmelegedjen, majd zabpehelylisztes felületen sodrófával óvatosan vékonyra (kb. fél cm magas) nyújtottam. Linzerszaggatóval kiszaggattam, és a darabokat sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.

Linzer zabpehelylisztből

Sütés után megvártam, hogy kihűljön a tészta, majd cukormentes sárgabaracklekvárral töltöttem meg a korongokat. A töltés most nem sikerült a legszebben, mert dzsem állaga van alapból a lekvárnak, és kanállal igyekeztem finomabbra kenni, de igazából egyáltalán nem zavar.

Poreritritet is lehet rá szórni a végén. A képeken lévőkre egyedül azért nem tettem, mert itthon olyan is eszi, akinek nem kell diétát tartania, és inkább valódi porcukorral enné. Az övére ezért azt szoktam szitálni, ez látható az első képen.

Egy adagból kb. 15 db egész linzer jön ki: ez 15 db felső és 15 db alsó korongot jelent.

Linzerek zabpehelylisztből

Nagyon finom, valóban omlós ez a linzer, érdemes kipróbálni!

Számításaim szerint egy darabban nagyjából 10 grammnyi szénhidrát van, ezért a reggelin kívül (a lekvár gyors szénhidrátnak számít, PCO esetén reggelire nem ajánlott) minden étkezéshez tökéletes választás. A karácsonyi menü részeként pedig garantált a siker.

LINZER ZABPEHELYLISZTBŐL

2019-11-30
: 6
: 15 perc
: 15 perc
: 90 perc
: Könnyű

Hozzávalók
  • 150 g zabpehelyliszt
  • 100 g margarin
  • 50 g eritrit
  • őrölt gyömbér ízlés szerint, én kb. 5 grammot tettem bele
  • cukormentes lekvár a töltéshez
Elkészítés
  • 1. lépés Kimértem a zabpehelylisztet és az eritritet, hozzáadtam a gyömbért, majd összekevertem őket.
  • 2. lépés A margarint kimértem, majd elmorzsoltam a lisztes keverékkel. Addig dolgoztam össze, amíg egynemű nem lett. Folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tettem.
  • 3. lépés Az 1 óra leteltével beállítottam a sütőt 180°C-ra, hogy előmelegedjen, közben zabpehelylisztes felületen óvatosan vékonyra (kb. fél cm) nyújtottam a tésztát. Linzerszaggatóval kiszaggattam, majd sütőpapíros tepsibe tettem a darabokat. 15 perc alatt megsütöttem.
  • 4. lépés Amikor kihűlt, megtölthető a cukormentes lekvárral. Poreritritet is lehet szórni a tetejére.

Linzer zabpehelylisztből pin

Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂

Nézz körül a többi recept között is az oldalon!


9 thoughts on “Linzer zabpehelylisztből”

  • Szia. Én most szeretném karácsonyra elkészíteni, de meg szeretném kérdezni, hogy 1 adagból kb mennyi jön ki? Köszönöm ha válaszolsz.

    • Kedves Szilvia!
      Bevallom, nem emlékszem hány darab jött ki belőle, de a héten valószínűleg sütök újabb adagot, akkor hozzászólásban megírom! 🙂

    • Egy adagból 15 db linzer jön ki, ez a 30 db elemet jelenti: 15 db alsó és 15 db felső.

  • Szia.
    A morzsolás megoldható késes aprìtóval.
    Pillanatok alatt kész.
    Csak pár fordulat kis szünetekkel.
    üdv
    Zsizsi

    • Kedves Zsizsi! Nagyon köszönöm a tippet! 🙂
      Szabad tudni milyen teljesítményű az aprító? A sajátommal ez ügyben nem volt jó tapasztalatom.

  • Mi elkészítettük nagymamámmal, de ha nem adtunk volna hozzá 2 db tojást, meg 1 dl tejet, sosem lett volna nyújtható….

    • Pedig a recept nélkülük is működik, az oldalon szereplő képeken lévő süteményeket én készítettem a megadott recept alapján. Elképzelhetőnek tartom, hogy az alapanyagok minősége más, ezért nem sikerült, de ez bármelyik ételnél előfordulhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Kapcsolódó bejegyzések

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én jobban szeretem a nokedlit a „bolti” formázott tésztáknál. Mióta nem búzalisztből készítem, még kiszaggatni sem nehéz. Régen valahogy mindig keményre sikerült a tészta, emiatt szaggatni sem volt leányálom, most viszont már nincs ilyen problémám. Az életmódváltásom elején teljes […]

Sajtos perec Szafi hajdinamentes lisztkeverékből

Sajtos perec Szafi hajdinamentes lisztkeverékből

Szilveszterre gyakran készítettünk sajtos perecet, mert nem csak finom és omlós volt, de laktató is, így kitartott egész éjjel. Gyerekként a készítés során persze inkább a pereckiszúró használata vonzott, mint a sütés élménye. Azóta sok minden változott, az életmódváltással sajnos ez a sajtos perec sem […]