Kiflikoch – gluténmentes, cukormentes, tejmentes verzió

A minap nagyon ettem volna valami édeset. Ez velem nem sokszor fordul elő, inkább a sós ételeket szoktam kívánni. Anno általános iskolában nálunk elég népszerű étel volt a menzán a kiflikoch (gyerekként mindig kiflikók-nak ejtettük). Nagyon finom volt, nagyon szerettük, és senki se tudta, pontosan hogy készül a menzás változat 🙂 A titkát a mai napig sem tudom, de egy hasonló, pudingos változatot már régen is készítettünk otthon.

Most sütöttem egy piskótát tortaformában, mert eredetileg tortát szerettem volna készíteni. Mire készen lett a piskóta, már nem volt kedvem kitalálni milyen torta legyen, majd beugrott ez a desszert a régmúltból, és úgy döntöttem, megpróbálom – ha nem is hagyományos módon – elkészíteni.

Kiflikoch tálban

Elkészítés:

A Szafi Free Hajdinás piskóta lisztkeveréket vettem elő a szekrényből a piskótához, a zacskón lévő recept alapján állítottam össze a tésztát. Az elkészült piskótának a felét használtam fel a kiflikoch-hoz. Miután megsült és kicsit kihűlt, feldaraboltam, majd cukormentes kókusztejbe mártogattam a darabokat, és jénai tálba pakoltam őket. Bőségesen megszórtam a tetejüket cukrozatlan kakaóporral, és ment az előmelegített sütőbe, 180°-on 20 percig. Mazsola is tehető bele – én nem szeretem, és nem is ehetem (aszalt gyümölcs!), így nálam ez kimaradt. Közben elkészítettem hozzá a vaníliás pudingot (nálam ez egy teljes csomag Szafis volt, mert gluténmentes) – eredetileg talán vaníliasodóval tálalják. Amikor megsült, kivettem a tésztát sütőből, kicsit hagytam hűlni, (a pudingot is), majd összekevertem a kettőt.

Kiflikoch

6 adagra osztottam, leginkább uzsonnára ettem. Alapértelmezetten gyors szénhidrátként számoltam vele, annak ellenére, hogy a lisztkeverék egy része hajdinaliszt, ami lassú felszívódású szénhidrát. A 6 adag csak irányadó, fontos, hogy mindenki számolja ki magának az általa készített mennyiséget! 2-3 napig eláll a hűtőben, így néhány napra biztosított az uzsonna.

PCO / PCOS esetén nagyon fontos az egészséges étkezés. Ez a recept gluténmentes, cukormentes, tejmentes, szójamentes. Emellett tojásmentes is, és más állati eredetű összetevőt sem tartalmaz, így vegán is.

Kiflikoch pin

Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂

Nézz körül a többi recept között is az oldalon!

Visited 65 times, 2 visit(s) today

2 thoughts on “Kiflikoch – gluténmentes, cukormentes, tejmentes verzió”

  • Jaj Istenem!
    Mi ez?
    Értem én, hogy mindenmentes. Ettől még nem lett az aminek hírdetve van. Halovány köze nincs hozzá.
    Próbának jó. Nem tudni mi ez. Egy biztos, köze nincs ennek cuccnak a kiflikoch-hoz.
    Ez olyan „izé”.

    • Mi otthon pudingosan készítettük a kiflikoch-ot, annak a kinézetét, ízvilágát hozta vissza számomra ez a recept. Mindenmentes összetevőkből nem nézhet ki ugyanúgy, és nem lehet ugyanolyan íze sem, mint az eredetinek, de attól még nem gondolom, hogy ne nevezhetném ugyanúgy kiflikoch-nak. Aki nem ehet meg akármit, annak segítség, vagy legalább útmutatás lehet, egyáltalán hogyan, miből álljon neki ilyet készíteni. Természetesen nem kötelező nekiállni, és nincs garancia, hogy ízleni is fog mindenkinek, de ha lesz egy ember is, akinek ízlik, nekem az már megfelel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Kapcsolódó bejegyzések

Linzer zabpehelylisztből

Linzer zabpehelylisztből

A linzer valahogy mindig az a sütemény volt számomra, amit macerás elkészíteni. Otthon ritkán sütöttük, pedig szerettük, talán emiatt gondoltam ezt róla. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokan voltunk a családban, így mindennapos volt, ha valami alig sült ki, máris elfogyott. Nem csodálom, hogy senkinek sem […]

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én jobban szeretem a nokedlit a „bolti” formázott tésztáknál. Mióta nem búzalisztből készítem, még kiszaggatni sem nehéz. Régen valahogy mindig keményre sikerült a tészta, emiatt szaggatni sem volt leányálom, most viszont már nincs ilyen problémám. Az életmódváltásom elején teljes […]