Nagymamám több alkalommal készítette el otthon a Női szeszély nevű süteményt. Nagyon hasonlít a Főispánné remeke nevű édességhez, gyakorlatilag a felső díszítésen túl – ha a tésztában nincs különbség, ennek nem néztem utána – ugyanaz a kettő. Életmódváltásom óta én csak nézhettem, ahogy mások eszik ezeket a süteményeket az ünnepi asztalnál, a minap azonban megtaláltam a Női szeszély receptjét. Konstatáltam, hogy maga a recept nem nehéz, a hozzávalókat pedig át lehet variálni úgy, hogy az életmódváltás utáni étrendbe is beleférjen, IR-kompatibilis, PCO-kompatibilis legyen. Emellett minden volt itthon, így e recept szerint nekiálltam.
Női szeszély – gluténmentesen
A tésztához teljes mértékben gluténmentes zabpehelylisztet használtam. Amikor készen lett a sütemény, csak picit hagytam hűlni, mert épp a 3-4 óránkénti étkezések egyikéhez értem, ezért még melegen felvágtam. Kicsit elkeserített, hogy a tészta alig maradt egyben, de úgy gondoltam, legközelebb bekeverem másik liszttel, akkor talán jobban tartja majd magát. Azonban egy napos hűtőben állás után nekem már alig morzsálódott, így végül úgy döntöttem, hogy legközelebb is teljes mértékben zabpehelyliszttel készítem el.
Női szeszély – cukormentesen
A tésztába és a habba is ugyanakkora mennyiséget tettem, mint amennyit az eredeti recept cukorból ír. A célom az volt vele, hogy ne legyen túl édes a sütemény, mivel az eritrit a cukor édesítőerejének kb. 60-80%-ával rendelkezik. Ennek megfelelően tehát nem kellett volna túl édesnek lennie, de az én ízvilágomhoz képest a hab a maga 200 gramm eritritjével igen édesnek bizonyult számomra. Egy napos hűtőben állás után egyébként mintha valamivel kevésbé lett volna tolakodó ez az íz. Ettől függetlenül a receptben már csak 150 gramm eritrit szerepel.
A recept 4 tojássárgáját ír a tésztába, és 6 fehérjét a habhoz. A 6 fehérjével a hab nekem magasabb lett, mint maga a tészta. Ez nem akkora baj, csak meg is maradt belőle egy adag, nem tudtam az összes fehérjehabot felhasználni. Legközelebb szerintem összesen 4 tojást fogok használni, aminek a 4 sárgája a tésztába, a 4 fehérje a habba megy. Persze elképzelhető, hogy a tojás mérete miatt lett a felesleg, ehhez a recepthez ugyanis XL-es tojásokat használtam. Ezért a recepthez már ezzel az információval kiegészítve írom.
PCO / PCOS esetén nagyon fontos az egészséges étkezés. Ez a sütemény gluténmentes, cukormentes, és mivel a vajat kókuszmargarinra cseréltem, tejmentes is.
Íme tehát a recept, az általam használt összetevőkkel:
Női szeszély - cukormentes, gluténmentes, tejmentes
Hozzávalók
- Tésztához:
- 250 gramm zabpehelyliszt
- 4 evőkanál eritrit
- 4 darab tojássárgája
- 12 dekagramm kókuszmargarin
- 1 zacskó sütőpor
- ízlés szerint mehet bele cukormentes baracklekvár (én most nem tettem bele, de lehet jobban összeáll tőle a tészta)
- A két réteg közé:
- cukormentes baracklekvár
- Habhoz:
- 6 darab tojásfehérje (ha nagy a tojás, akkor elég 4 is)
- 150 gramm poreritrit
Elkészítés
- 1. lépés A sütőt előmelegítettem 170 fokra (alul-felül sütést használtam).
- 2. lépés A 4 tojássárgáját a kókuszmargarinnal és az eritrittel habosra kevertem.
- 3. lépés A gluténmentes zabpehelylisztet a sütőporral elkevertem, és a habos-margarinos tojáshoz adagoltam. Tésztát kevertem belőle. Ez egy nehéz tészta, de ilyennek kell lennie.
- 4. lépés A tésztát egy kimargarinozott tepsibe nyomkodtam vizes kézzel. Ezután a sütőbe toltam, és 20 perc alatt majdnem készre sütöttem.
- 5. lépés Amíg sült a tészta, elkezdtem felverni a tojásfehérjét, és fokozatosan adagoltam hozzá a poreritritet.
- 6. lépés A tésztát kivettem a sütőből, megkentem vékonyan a cukormentes baracklekvárral, majd befedtem a habbal. Nagyjából 15 perc kellett még neki a sütőben, míg a tojáshab halvány barnás színt kapott.
- 7. lépés Fontos! Fokozatosan kell a megsült habot a sütőn kívüli levegőhöz szoktatni, ezért miután lezártam, csak résnyire nyitottam a sütőt. Nagyjából 10-20 percig hagytam így hűlni, majd teljesen kinyitottam az ajtót, de még nem vettem ki a süteményt. Így is percekig hagytam hűlni, ez után vettem csak ki, így a hab nem esett össze.
Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂
Nézz körül a többi recept között is az oldalon!