Minden reggel tojást is eszek a kókuszmargarinos kenyérszeletem és a zöldség mellé. Általában sütve, fűszerezve adom a szendvicshez, de előfordul, hogy nem a margarinnal kenném meg a kenyerem, hanem valami mást ennék. Ilyenkor az első, ami eszembe jut, az az avokádókrém, azonban nem mindig kapni a boltban megfelelő minőségű avokádót. A másik tuti tipp erre az esetre viszont a tojáskrém, mert tojás az esetek nagy részében azért van itthon.
A tojáskrém elkészítése
Nagyon egyszerű szendvicsfeltétről van szó, és alig kell hozzávaló. Első lépésként tojásokat kell főzni, én legutóbb 4 darabot főztem ehhez a krémhez.
A tojásfőzés nem bonyolult:
Megmossuk a tojásokat, edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Feltesszük főni, majd amikor elkezd forrni, lejjebb vesszük a lángot. Innentől 10 perc, és kész a főtt tojás.
Ehhez a recepthez teljesen főtt tojásokra van szükség, de ha lágyabbat szeretnénk, akkor nem 10, hanem 4 percig elég főzni. Ilyenkor még folyós állagú a sárgája.
A főtt tojásokat kis ideig hagytam hűlni, majd aprítógépbe tettem őket. Pár másodpercre bekapcsoltam a gépet, hogy kisebb darabokra szaggassa a tojásokat, ezután hozzáadtam egy magas evőkanálnyi kókuszmargarint, sót, fokhagyma granulátumot, lestyánt. Újra bekapcsoltam, hogy egymással is összekeverje az összes hozzávalót.
Szép krémes állaga lett, ezután már tálalható, kenhető is a tojáskrém. Néhány napig eláll a hűtőben, de érdemes zárt dobozba tenni.
Tetszés szerint tálalható, finomak hozzá az idényzöldségek. Én zöldhagymát karikáztam a tetejére, de paprikával, paradicsommal, salátával is igen ízletes.
Tipp: ha esetleg nincs aprítógéped, akkor se keseredj el, a tojások villával is összetörhetők. Így nem lesz annyira krémes, de több vaj hozzáadásával kenhetővé keverhető.
Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂
Nézz körül a többi recept között is az oldalon!