Nagyon szeretem a rántott húst ebédre, előfordul, hogy kenyérhez is ezt eszem szalámi helyett. Életmódváltásom kezdetén készítettem teljes kiőrlésű tönkölylisztből is rántott húst, de már több mint egy éve gluténmentes ételekre váltottam. Egy ideig kerestem a megfelelő kombinációt a rántott húshoz, de azt hiszem ez a változat az, ami a legszebben sült, és a legfinomabb lett. Nekem még másnap is nagyon ízlett, mert bár nem volt friss, egy kevés mikrós melegítés után ugyanolyan jólesett, mint előtte nap. A legjobb, hogy a gluténmentes rántott csirkemell készítése nem tér el a hagyományos rántott húsétól, csupán a hozzávalók mások.
Egészségesebb alapanyagokra cseréltem a fehér lisztet és a zsemlemorzsát. A köleslisztet a fehér liszt helyett szoktam használni, a barna rizslisztet pedig a zsemlemorzsa helyett. Lisztmennyiségeket a receptben egyáltalán nem fogok tudni megadni, mert a rántott húsnál nem szoktam mérni a liszteket. Úgy gondolom, amennyi rákerül, az elenyésző, egyszerre úgyis legfeljebb 1-2 szeletet eszik meg belőle az ember.
Természetesen, ha valakinek nagyon fontos a grammra pontos mennyiség, le lehet mérni, hogy nagyjából mennyit használt el. (Mivel előre nem lehet tudni, pontosan mekkora mennyiségre lesz szükség belőle, én a zacskóját szoktam mérni, mielőtt a tálba szórom. Akkor tudom, hogy mennyiről indult, és amikor már nem kell belőle több, újra lemérem. A kettő közötti különbséget használtam el, és azzal számolok szénhidrátszámításnál is.)
Köretként basmati rizst főztem hozzá, de édesburgonyával is jó párost alkotnak. Savanyúságként édesítővel készített céklát tálaltam hozzá, ennek receptjét már korábban megosztottam.
Gluténmentes rántott csirkemell
Hozzávalók
- 700 g csirkemell
- kölesliszt
- 3 tojás
- barna rizsliszt
- só
- kókuszolaj
Elkészítés
- 1. lépés Megmostam, majd egy éles késsel vékonyra szeleteltem a csirkemelleket, besóztam őket.
- 2. lépés Előkészítettem 3 tálat. Megmostam 3 tojást, majd beleütöttem őket a második tálba. Megsóztam, egy villával összekevertem a fehérjét a sárgájával. Az első tálba köleslisztet, a harmadikba barna rizslisztet szórtam.
- 3. lépés Egy serpenyőben kókuszolajat kezdtem melegíteni.
- 4. lépés A hússzeleteket egyesével megforgattam: először a köleslisztben, majd a tojásban, végül a barna rizslisztben. Amikor már elég meleg volt az olaj, közepes lángra vettem alatta, és két nagyobb szeletet tettem be sülni. (Legyen kitöltve a serpenyő, de ne legyenek túl szorosan a húsok. Nekem 2 nagyobb szelet fért el egymás mellett, de ha véletlenül kisebbre sikerül vágni őket, vagy nagyobb serpenyőd van, akkor akár 3-4 is elférhet.)
- 5. lépés Néhány percig sültek, majd amikor már barnult az oldaluk, megfordítottam őket. A másik oldalhoz rövidebb idő is elég, érdemes gyakrabban ránézni. Amikor készen lett, papírtörlőre tettem őket, hogy a felesleges olajat fel tudja szívni a húsokról.
Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂
Nézz körül a többi recept között is az oldalon!