A tojásos nokedli mindig a kedvenceim közé tartozott, mert nagyon kevés hozzávalóból lehet finom főételt varázsolni az asztalra. Gluténmentes verzióban többféle liszttel próbálkoztam már elkészíteni, de eddig a zabpehelyliszt vált be a legjobban ehhez a tésztához: alapként tehát a korábban már mutatott gluténmentes zabpehelylisztből készült nokedli receptet használtam fel. Ennek hozzávalóin kívül igazából csak tojásra és némi kókuszolajra van szükség.
A tojásos nokedli elkészítése
Egy nagyobb fazékban sós vizet tettem fel főni. Közben egy tálban kimértem a 200g gluténmentes zabpehelylisztet, belekevertem 2 kisebb csipetnyi sót. Beleütöttem a 2 db egész tojást, elkevertem a liszttel, majd felengedtem annyi (mikróban melegített) langyos vízzel, amennyi a tészta összeállításához szükséges. (A vizet nem szoktam kimérni: a lényeg, hogy összeálljon, enyhén puha állagot kapjon, de ne folyjon a tészta.) Hagytam pár percig pihenni.
Előkészítettem a nokedliszaggatót, majd amikor már forrt a víz a fazékban, beleszaggattam a tésztát. Megkevertem, lejjebb vettem a lángot. Amikor újra forrni kezdett, vártam még nagyjából 3-5 percet, hogy valóban megfőjön a tészta, végül leszűrtem, hideg vízbe tettem.
Egy másik fazékba (vagy mosogatás után ugyanabba, amiben a tészta főtt) kókuszolajat tettem, majd beleütöttem a maradék 4 tojást. Megsóztam, kevergetés közben hagytam sülni, pirulni. Amikor nagyjából megsült, félretettem a fazekat a lángról, leengedtem a vizet a nokedliről, és a megfőtt tésztát a fazékba borítottam. Visszatettem a láng fölé az edényt, és összekevertem a nokedlit a tojással, miközben még tudott együtt sülni, pirulni kicsit. Akkor jó, ha már egyáltalán nincs nyers része és teljesen össze van keverve a tojás és a nokedli.
(Én steviás savanyú uborkával tálaltam.)
Tudnivalók
A liszt és a tojás mennyiségét előfordul, hogy változtatom, annak megfelelően, hogy mekkora adag ételre lesz szükségem, de ami mindig ugyanaz: a lisztből 100 grammonként mindig 1 db tojást használok fel.
Fontos tudnivaló még, ha jót akarsz magadnak: a nokedli kiszaggatása után rögtön mosogasd el a tésztás edényeket, különben rémálom lesz levakarni róluk 🙂
Tojásos nokedli gluténmentes zabpehelylisztből
Hozzávalók
- A tésztához:
- 200g gluténmentes zabpehelyliszt
- 2 db tojás
- só
- víz
- Az elkészítéshez:
- víz
- só
- kókuszolaj
- 4-5 db tojás
Elkészítés
- 1. lépés Kimértem a 200g gluténmentes zabpehelylisztet, belekevertem 2 kisebb csipetnyi sót. Beleütöttem a 2 db egész tojást, kicsit elkevertem a liszttel, majd felengedtem annyi (mikróban melegített) langyos vízzel, amennyi a tészta összeállításához szükséges. Hagytam pár percig pihenni.
- 2. lépés Előkészítettem a nokedliszaggatót, majd amikor már forrt a víz a fazékban, beleszaggattam a tésztát. Megkevertem, lejjebb vettem a lángot. Amikor újra forrni kezdett, vártam még nagyjából 3-5 percet, hogy valóban megfőjön a tészta, végül leszűrtem, hideg vízbe tettem.
- 3. lépés Egy másik fazékba (vagy mosogatás után ugyanabba, amiben a tészta főtt) kókuszolajat tettem, majd beleütöttem a maradék 4 tojást. Megsóztam, kevergetés közben hagytam sülni, pirulni. Amikor nagyjából megsült, félretettem a fazekat a lángról, leengedtem a vizet a nokedliről, és a megfőtt tésztát a fazékba borítottam. Visszatettem a láng fölé az edényt, és összekevertem a nokedlit a tojással, miközben még tudott együtt sülni, pirulni kicsit. Akkor jó, ha már egyáltalán nincs nyers része és teljesen össze van keverve a tojás és a nokedli.
Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂
Nézz körül a többi recept között is az oldalon!