Zöldbabfőzelék gluténmentes, tejmentes

Néha jólesik főzeléket enni. A zöldbabot korábban nem igazán kedveltem, azóta viszont kifejezetten megszerettem. Tartalmas zöldség, ami diétában hamar kedvenc lehet, hiszen amellett, hogy magas a vitamin-, ásványianyag- és rosttartalma, kevés kalória van benne. Csak néhány hozzávaló szükséges a zöldbabfőzelék elkészítéséhez, és fagyasztott zöldség is használható – most én is azzal készítettem.

A hagyományos zöldbabfőzeléktől eltérően ez a változat nem tartalmaz tejterméket (sem tejfölt, sem főzőtejszínt), de még finomlisztet sem. Ez a főzelék barna riszliszt hozzáadásával készült, így PCO és PCOS esetén is kiváló főétel, emellett gluténmentes és tejmentes is a végeredmény.

Zöldbabfőzelék, gluténmentes, tejmentes

 

A zöldbabfőzelék elkészítése

Egy nagyobb fazékban kevés kókuszolajba forgattam a fagyasztott zöldbabot, megsóztam, elkezdtem megpárolni. Amikor már nem láttam rajta jeget és átmelegedett, felengedtem kb. 2 ujjnyival több vízzel, mint ami ellepi, majd hozzáadtam, belekevertem a fűszereket (adtam hozzá még egy kevés sót, borsot, 2-3 babérlevelet, és került bele kapor és némi pirospaprika is a színe miatt). Hagytam felforrni, majd alacsony lángra vettem a tűzhelyet a fazék alatt.

Zöldbabfőzelék, gluténmentes, tejmentes

Amikor már megfőtt a zöldség, és a lé jó része is elpárolgott, megkevertem a zöldbabot, hogy kicsit szétessen, majd beleszórtam a barna rizslisztből egy adagot, elkevertem. Addig szórtam belőle, amíg már csak kicsit tűnt levesesnek. Ezután elkevertem, és hagytam a lisztnek időt, hogy felvegye a lé egy részét, és főzelékállagot kapjon.

Fasírtot sütöttem hozzá, ezzel együtt tálaltam:

Rántást nem szoktam készíteni a főzelékekhez, barna rizsliszttel szépen, csomómentesen sűríthetők.

Zöldbabfőzelék gluténmentes, tejmentes

2022-07-28
: 4
: 10 perc
: 30 perc
: 40 perc
: Könnyű

Hozzávalók
  • 2x450 g fagyasztott zöldbab
  • víz
  • fűszerek (só, bors, kapor, 2-3 babérlevél, pirospaprika)
  • kókuszolaj
  • barna rizsliszt
Elkészítés
  • 1. lépés Egy nagyobb fazékban kevés kókuszolajba forgattam a fagyasztott zöldbabot, megsóztam, elkezdtem megpárolni.
  • 2. lépés Amikor már nem láttam rajta jeget és átmelegedett, felengedtem kb. 2 ujjnyival több vízzel, mint ami ellepi, majd hozzáadtam, belekevertem a fűszereket (adtam hozzá még egy kevés sót, borsot, 2-3 babérlevelet, és került bele kapor és kevés pirospaprika is). Hagytam felforrni, majd alacsony lángra vettem a tűzhelyet a fazék alatt.
  • 3. lépés Amikor már megfőtt a zöldség, és a lé jó része is elpárolgott, megkevertem a zöldbabot, hogy kicsit szétessen, majd beleszórtam a barna rizslisztből egy adagot, elkevertem. Addig szórtam belőle, amíg már csak kicsit tűnt levesesnek. Ezután elkevertem, és hagytam a lisztnek időt, hogy felvegye a lé egy részét, és főzelékállagot kapjon.

Zöldbabfőzelék, gluténmentes, tejmentes pin

Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂

Nézz körül a többi recept között is az oldalon!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.



Kapcsolódó bejegyzések

Kiflikoch – gluténmentes, cukormentes, tejmentes verzió

Kiflikoch – gluténmentes, cukormentes, tejmentes verzió

A minap nagyon ettem volna valami édeset. Ez velem nem sokszor fordul elő, inkább a sós ételeket szoktam kívánni. Anno általános iskolában nálunk elég népszerű étel volt a menzán a kiflikoch (gyerekként mindig kiflikók-nak ejtettük). Nagyon finom volt, nagyon szerettük, és senki se tudta, pontosan […]

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én jobban szeretem a nokedlit a “bolti” formázott tésztáknál. Mióta nem búzalisztből készítem, még kiszaggatni sem nehéz. Régen valahogy mindig keményre sikerült a tészta, emiatt szaggatni sem volt leányálom, most viszont már nincs ilyen problémám. Az életmódváltásom elején teljes […]