Rántott cukkini – gluténmentesen

Ha valami nagyon hiányzott az életmódváltásom előttről, azok a rántott dolgok. Fehér liszt használata nélkül el sem tudtam képzelni, hogy újra tudom majd enni a megszokott ételeket, hasonló ízvilággal. Nagyon szerettem a rántott húst – ebből már töltöttem fel teljes kiőrlésű lisztből készült verziót és gluténmenteset is -, rántott zöldségeket azonban ritkán készítettünk. Nem is annyira szerettük őket (valahogy inkább a hús volt a prioritás a családban), felnőttként azonban megkedveltem mindet. Bár az ízvilága kicsit sem hasonlít a fehér lisztes, napraforgóolajos változathoz, azt kell mondjam, egy sokkal finomabb és egészségesebb verziót sikerült az új alapanyagokból összehozni. A rántott cukkini az egyik olyan étel, ami nagy kedvencem lett.

Rántott cukkini gluténmentes 3

A rántott cukkini elkészítése

Tulajdonképpen teljesen ugyanaz az elkészítés folyamata, mint a hagyományos rántott ételeknek, csak a hozzávalókat cseréltem ki.

Elővettem 3 db mélyebb tányért. Megmostam két tojást, majd a középső tányérba ütöttem őket. Megsóztam, és villával felvertem őket, hogy összekeveredjen a fehérje a sárgájával. Az első tányérba hajdinalisztet, az utolsóba barna rizslisztet szórtam.

Azért elsőt és utolsó írok, mert ennél a receptnél a hajdinaliszt helyettesíti a fehér lisztet, tehát ebben kell majd először megforgatni a cukkinit. Ezt követően megy át a tojásba, ahonnan a barna rizslisztre kell fektetni, majd jól beszórni vele. A barna rizsliszt nagyon jól helyettesíti a zsemlemorzsát, szép aranybarnára sül tőle a zöldség (és a hús is).

A serpenyőbe kókuszolajat tettem, majd elkezdtem melegíteni. Közben megmostam a cukkinit, a két végét levágtam, majd felszeleteltem kb. 0,5-1 cm vastagra. Amíg melegedett az olaj, előkészítettem a szeletekből néhányat, hogy ne akkor kelljen kapkodni, amikor már készen áll az olaj: a cukkiniszeletet a hajdinalisztbe tettem, jól átforgattam benne, majd a tojásba mártottam, végül a barna rizslisztben is meghempergettem. Amikor forró lett az olaj, gyengítettem a tűzhely erősségén, majd elkezdtem belepakolni a panírozott cukkiniket.

A tűzhely erősségétől függően kell pár perc mindkét oldalnak, utána a legcélszerűbb papírtörlőre pakolni őket, mert felszívja a maradék olajat. A cukkini mennyiségétől is függ, de előfordulhat, hogy valamennyi olajat még utólag is kell tenni a serpenyőbe. Ne lepődj meg, valamennyi barna rizsliszt fog maradni a serpenyő alján, mire végzel.

A cukkini fantasztikus zöldség, tele vízzel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. A recept pedig gluténmentes, PCO és PCOS esetén is bátran fogyasztható.

Rántott cukkini gluténmentesen

2022-09-24
: 10 perc
: 50 perc
: 60 perc
: Könnyű

Hozzávalók
  • 1 db kb. 500 grammos cukkini
  • 30 g hajdinaliszt
  • 2 tojás
  • 100 g barna rizsliszt
  • kókuszolaj
Elkészítés
  • 1. lépés Elővettem 3 db mélyebb tányért.
  • 2. lépés Megmostam a két tojást, majd a középső tányérba ütöttem őket. Megsóztam, és felvertem őket, hogy összekeveredjen a fehérje a sárgájával. Az első tányérba hajdinalisztet, az utolsóba barna rizslisztet szórtam.
  • 3. lépés A serpenyőbe kókuszolajat tettem, majd elkezdtem melegíteni. Közben megmostam a cukkinit, a két végét levágtam, majd felszeleteltem kb. 0,5-1 cm vastagra.
  • 4. lépés Amíg melegedett az olaj, a cukkiniszeleteket sorban a hajdinalisztbe tettem, jól átforgattam benne, majd a tojásba mártottam, végül a barna rizslisztben is meghempergettem. Amikor forró lett az olaj, gyengítettem a tűzhely erősségén, majd elkezdtem belepakolni a panírozott cukkiniket.
  • 5. lépés Pár percig sütöttem mindkét oldalukat, utána papírtörlőre pakoltam őket, mert felszívja a maradék olajat. Amikor úgy láttam, hogy szükséges még némi kókuszolaj, utólag is tettem egy keveset a serpenyőbe.

Rántott cukkini gluténmentes pin

Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂

Nézz körül a többi recept között is az oldalon!


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.



Kapcsolódó bejegyzések

Kiflikoch – gluténmentes, cukormentes, tejmentes verzió

Kiflikoch – gluténmentes, cukormentes, tejmentes verzió

A minap nagyon ettem volna valami édeset. Ez velem nem sokszor fordul elő, inkább a sós ételeket szoktam kívánni. Anno általános iskolában nálunk elég népszerű étel volt a menzán a kiflikoch (gyerekként mindig kiflikók-nak ejtettük). Nagyon finom volt, nagyon szerettük, és senki se tudta, pontosan […]

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nokedli / galuska gluténmentes zabpehelylisztből

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én jobban szeretem a nokedlit a “bolti” formázott tésztáknál. Mióta nem búzalisztből készítem, még kiszaggatni sem nehéz. Régen valahogy mindig keményre sikerült a tészta, emiatt szaggatni sem volt leányálom, most viszont már nincs ilyen problémám. Az életmódváltásom elején teljes […]