A basmati rizsen kívül alkalmanként szívesen választom az édesburgonyát köretként – leggyakrabban főzve, petrezselymesen készítem el, vagy ha néha rendelésre kerül sor, sült édesburgonyát kérek. Mivel PCO és PCOS esetén elsősorban a lassú felszívódású ételeket ajánlott fogyasztani, az édesburgonya pedig feldolgozott állapotában gyors felszívódású lesz, ritkán választom. Főleg nem püréként vagy krémlevesként, hiszen minél feldolgozottabb az étel, annál gyorsabban szívódik fel. Most mégis egy édesburgonyapüré receptjét hoztam, mert úgy tapasztaltam, hogy basmati / barna rizzsel vagy más lassú felszívódású körettel kiegészítve, az arányokat betartva mégis része lehet egy változatos étrendnek.
Korábban pürésítettem már édesburgonyát, de leginkább csak sóztam, nem foglalkoztam egyéb fűszerezéssel. A következő receptet az Egészségtál oldalán találtam, a só mellett borsot, szerecsendiót és meglepetésemre gyömbért is tartalmaz. Utóbbit sajnos nem tudtam hozzáadni, mert épp nem volt itthon, de szerecsendiót sem használtam még ehhez a zöldséghez, ezért kíváncsian vártam a végeredményt. Igazán ízletes lett.
Az édesburgonyapüré elkészítése
Megpucoltam, majd felkockáztam az édesburgonyákat, bő sós vízben feltettem őket főni. Amikor megpuhultak a darabok, egy villával összetörtem őket. Hozzáadtam és belekevertem a fűszereket (a borsot és a szerecsendiót, valamint egy kevés sót is), a margarint, végül a cukormentes mandulatejet is. Az eredeti recepthez képest nem passzíroztam át semmin, rusztikusabbra hagytam.
Tipp: ha túl gyors felszívódásúnak bizonyulna (a benne lévő margarin azért lassítja), érdemes mellé egy kevés olajban vagy zsírban sült fogást fogyasztani. Persze ne túl sokat, hogy megmaradjon az egyensúly.
Édesburgonyapüré
Hozzávalók
- 4 db kisebb édesburgonya
- egy evőkanál margarin
- 100 ml cukormentes mandulatej
- fűszerek (só, bors, szerecsendió)
Elkészítés
- 1. lépés Megmostam, majd félbevágtam a 4 db édesburgonyát, ezután sós vízzel teli fazékban feltettem őket főni.
- 2. lépés Amikor megfőttek, kivettem a darabokat a vízből, egy edényben villával összetörtem őket.
- 3. lépés Hozzáadtam és belekevertem egy evőkanálnyi margarint (ez lehet akár kókuszmargarin is, úgy vegán lesz a végeredmény), illetve hozzáadtam a fűszereket is: a borsot, a szerecsendiót, valamint kicsit utólag is megsóztam. Összekevertem, hogy elvegyüljenek a fűszerek, és kész is.
Ha elkészítetted, kérlek írd meg hozzászólásban, hogy ízlett! 🙂
Nézz körül a többi recept között is az oldalon!