Kávézók
Furcsa lehet, hogy kávézót is feltüntetek, de az a helyzet, hogy gluténmentes, tejmentes, cukormentes étkezéssel még egy kávézóba se lehet úgy betérni, hogy az embernek ne kellene megkérdeznie, milyen termékeket használnak édesítésre és tej helyettesítésére. Mert bizony a rejtett cukrok az egészségesnek hitt termékekben is előfordulnak. Itt olyan kávézókat mutatok, amelyeknél valóban megfelelő termékekkel helyettesítenek.
Jelenleg nincs ajánlott kávézó a listán.
Éttermek
Nem egyszerű olyan éttermet találni az országban, ahol a burgonyán, rizsen (illetve ezek különböző variációin), esetleg salátán kívül más köretet is felszolgálnak. Az első kettőt ugye nem lehet enni, ha PCO-d van, a saláta viszont nem tartalmaz szénhidrátot, így ez a megoldás sem jó. Szinte sehol sem találok például barna vagy basmati rizst, pedig ezek ma már elég sok helyen beszerezhetők. Vagy édesburgonyát, hajdinát, esetleg kölest.
Amit már próbáltam és bejött:
Don Pepe – országszerte
A Don Pepében nem csak az a jó, hogy teljes kiőrlésű lisztet használnak, hanem abból is van két verzió, a normál vastagságú és a vékony tészta. A honlapjukon megtekinthető ennek a két tésztának a szénhidrát-táblázata.
Kebap & Pizza House – Pécs
A pécsi Kebap & Pizza House-nál fitt, azaz teljes kiőrlésű pitában is lehet kapni kebapot. Nem tudom a többi helyszínen is elérhető-e ez a változat.
Cukrászdák
A cukrászdáknál a legnagyobb problémám, hogy általában vagy más liszttel készült, de nem cukormentes egy sütemény, vagy fordítva. Kevés helyen árulnak valóban hozzáadott cukortól mentes ÉS nem fehér liszttel készült desszertet. Az édesítő is fontos kérdés, mert sokan nem bírják a xilitet, maltitot. Előfordul, hogy a süteményt hozzáadott fruktózzal tömik tele, ami igaz, hogy gyümölcscukor, de egy gyümölcs nélküli édesség esetében igencsak váratlanul érhet egy cukorbeteget… Körültekintőnek kell tehát lenni, és mindig kérdezni! Én személy szerint nem vásárolok olyan helyen, ahol nem tudják mivel édesítették a termékeket.
Akiket teljes mértékben ajánlani tudok:
Trüffel Cukrászda – Pécs
A pécsi Trüffel Cukrászdáról rossz véleményem még nem volt, ez ugyanúgy igaz a személyzetre, mint a termékeikre. Simán cukormentes, illetve cukor-, liszt- és tejmentes tortáik is vannak, 10 és 16 szeletes verzióban. A tortákhoz nyírfacukrot, eritritet és mandulalisztet használnak. Többféle mentes süteményt kóstoltam már náluk, mindegyik főnyeremény!
A honlapjuk egyben webshop is, a keresőjében külön lehet keresni a különböző érzékenységekre – amit fent nem említettem: kiválasztható, hogy ne tartalmazzon diót sem, illetve van vegán tortájuk is. A helyszínen szeletenként is lehet vásárolni, bő a választék. Sok süteménynél az értékeket is kiírják, tehát pontosan lehet tudni hány gramm szénhidrátot tartalmaz. Nyáron a különböző mentes fagyik között is lehet válogatni.